A Prima Medica EgészségHálózat és páciensei ismét a ferencesekkel együtt segítenek a rászorulóknak.
A tavalyi sikeres együttműködés után a Budai Allergiaközpont, a Prima Medica Egészséghálózat tagjaként idén is csatlakozik a Ferences Alapítvány Brown Friday nevű kezdeményezéséhez, amely az ünnepvárás idején a szegényekhez való odafordulás fontosságára hívja fel a figyelmet. A „brown” a ferencesek barna rendi ruhájára utal, és a „friday” pedig a Black Friday fricskájaként éppen arra szeretne rámutatni, hogy a nagy karácsonyi vásárlási lázban forduljunk egy kicsit a valóban rászorulók felé. Ugyanis a meleg étel, sőt a mindennapi étel nem mindenki számára természetes.
A Ferences Alapítvány ezért hirdette meg az Egytál – Melegétel rászorulóknak névre hallgató kampányt, amelynek célja, hogy kis összegű adományokat összegyűjtve karácsonykor ünnepi ebédre, vacsorára hívhassák meg a leginkább rászoruló embereket, amelyet a ferences testvérekkel közösen fogyaszthatnak el.
A Budai Allergiaközpont mindig is fontosnak tartotta a társadalmi felelősségvállalást, legyen szó egészségkommunikációról vagy az Allergiamentes Életért Alapítvány tevékenységéről. Ezúttal – ahogyan tavaly is - a Brown Friday, a ferencesek kezdeményezése volt az a hívás, amelyre reagálva csatlakozunk az adventi gyűjtéshez. Ha decemberben érkezik vizsgálatra vagy kezelésre a Budai Allergiaközpontba, Ön is hozzájárulhat a jótékonysági akcióhoz. Karácsonyig a Budai Allergiaközpont és minden Prima Medica EgészségHálózat tag
A Budai Allergiaközpont vezetői és munkatársai abban bíznak, hogy ezzel a gesztussal valódi értékekben gazdagabbá tehetik az adventet.
Tegyük meg együtt, tegyük meg egymásért!
A szúnyogcsípések többnyire nem igényelnek különösebb kezelést. Előfordulhat azonban, hogy akár tenyérnyi nagyságú duzzanattal, fájdalommal járó elváltozásokat is okozhatnak a kellemetlen kis vérszívók. A Skeeter-szindróma a heves tünetek ellenére nem életveszélyes állapot – nyugtat meg mindenkit dr. Moric Krisztina, az Allergiaközpont allergológusa, klinikai immunológusa.
A méh- illetve darázsfélék csípése egyaránt fájdalmas, azonban a csípés helyén kialakuló bőrtünetek legtöbbször teljesen ártalmatlanok – mondja. dr. Mezei Györgyi, az Allergiaközpont allergológus és klinikai immunológus orvosa, akit arról kérdeztünk, milyen tünetek utalhatnak a csípések kiváltotta allergiás reakcióra.