Több okból is kerülheti valaki a tojás fogyasztását, így előfordulhat, hogy húsvét alkalmával tojásallergiás, vagy vegetáriánus, vegán étrendet követő személyt látunk vendégül. Drégely Anikó, a Budai Allergiaközpont dietetikusa elmondta, hogy milyen praktikákkal készítsük ilyen esetben az ünnepi menüt.
Ha egy ismerősünkről hallottuk korában, hogy vegán étrendet követ, érdemes pontosítani, hogy ez mit is jelent a gyakorlatban. A vegetáriánus táplálkozásnak ugyanis több változata létezik. Az ovo-lakto-vegetáriánus tojást és tejterméket fogyaszt, csak a húst mellőzi. A laktovegetáriánus tejterméket fogyaszt, húst és tojást viszont nem. A vegán vagy szigorú vegetáriánus pedig csak növényi eredetű ételeket fogyaszt, kerül minden állati eredetű összetevőt (hús, tojás, tejtermék). Tojásmentes fogásokról tehát csak az utóbbi két esetben szükséges gondoskodnunk.
Drégely Anikó elmondta, hogy a tojásallergia sem jelenti egyértelműen azt, hogy az illető semmilyen formában nem fogyaszthatja a tojást. Ma már elérhetőek olyan multiplex allergiatesztek, amelyekkel meg lehet állapítani, hogy a tojás allergénjének pontosan melyik összetevője, vagy másnéven komponense okozza az allergiás tüneteket.
A tojás allergén fehérjéiben két fontos komponens található. Az ovalbumin hőérzékeny, ilyenkor például a süteményekbe sütött tojást fogyaszthatja az érintett személy, így ilyen esetben nem szükséges külön tojás helyettesítő praktikákhoz folyamodni a desszertek készítésénél. Ha viszont az ovomucoid nevű komponens emelkedett értéke okozza a tüneteket, akkor nagyon szigorú diétára van szükség és a tojás fogyasztását teljesen mellőzni kell.
Tojáspótló port is beszerezhetünk, ezen az elkészítés és felhasználás pontos leírását is megtaláljuk. Ha viszont csak kifejezetten a húsvéti menü elkészítéséhez van szükségünk a tojás helyettesítésére, akkor nem feltétlenül érdemes egy egész doboz tojáspótlót megvásárolnunk, az alábbi megoldásokkal is az eredetivel hasonló állagú süteményeket készíthetünk tojás nélkül.
Ha kevés az időnk, vagy nem mozgunk otthonosan a konyhában annyira, hogy bevállaljuk a tojáshelyettesítővel készült fogásokat, vásárolhatunk készen kapható édességeket is desszert gyanánt. A termék csomagolásán az allergéneket vastagon szedett vagy dőlt betűvel jelölve találjuk. Ezt mindig ellenőrizzük vásárlás előtt, de fontos, hogy ne csak az ismert tojás, vagy tojáspor kifejezéseket keressük. Tojást tartalmaznak az alábbi összetevőkkel jelölt élelmiszerek is: tojásalbumin, ovomukoid, lizozim, levitin, vitellin, ovovitellin és ovoglubulin.
Ha kérdései vannak a tojásmentes diétával kapcsolatban, dietetikai tanácsadás keretében belül szakembertől kérhet tanácsot!
Korábban a tejfehérje-allergia diagnózisa egyet jelentett a szigorú tejmentes étrenddel. Ma már azonban könnyen elképzelhető, hogy bizonyos vizsgálatok elvégzése után, szakorvosi javaslatra – például hőkezelt formában – az allergiás beteg is bátran beillesztheti étrendjébe a tejet tartalmazó fogásokat. Hogy ez miként lehetséges, és milyen vizsgálat visz közelebb a tejfehérje-allergiánk pontosabb megértéséhez, arról Dr. Hidvégi Editet, az Allergiaközpont gasztroenterológusát kérdeztük, aki közel 30 éve foglalkozik ételallergiás gyermekekkel és felnőttekkel.