Gyógytorna

Módosítva: 2017.12.08 14:59
Az orvoshoz kerülő COPD-s betegek jelentős része már nem tud lépést tartani hasonló korú egészséges személlyel sík terepen sem, illetve gyakran még kényelmes séta közben is meg kell állnia pihenni. A terhelésre jelentkező nehézlégzés miatt a COPD-s betegek kerülik a fizikai aktivitást, amely az izmok elgyengüléséhez, leépüléséhez, a fizikai terhelhetőség csökkenéséhez (dekondicionálódáshoz) vezet.

Vannak olyanok, akik alacsony FEV1 érték ellenére is fizikailag aktívak maradnak, és vannak olyanok is, akik viszonylag jó légzésfunkciós paraméterek mellett sem fulladnak még kis mértékű fizikai terhelésre is.

Az elveszett tüdőkapacitással ellentétben, a fizikai terhelhetőség csökkenése megfordítható, és a kondicionáló tréningek segítségével az életminőség jelentősen javítható. A rendszeres tréninget fokozatosan kell elkezdeni. Eleinte elegendő 5-10 perc könnyű séta vagy kerékpározás a szobakerékpáron. Ha ez gond nélkül megy, akkor hetente 5 perccel lehet emelni a terhelésen. A cél az, hogy napi 40 percet tudjunk sétálni vagy kerékpározni. Szükség esetén ez napi 2x20 percre felosztható. A test többi izmának, elsősorban a kar és a törzs izmainak a kondicionálásához célszerű gyógytornász segítségét igénybe venni.

A rendszeres fizikai terheléssel végzett légzésrehabilitáció egyik legnagyobb előnye, hogy a hozzászokás és a tapasztalat révén segít elkerülni az enyhébb nehézlégzéssel járó rosszulléteknél fellépő félelemérzést, illetve pánikrohamot.

 

Téma szakértői

Nagy Abonyi András

Nagy Abonyi András

gyógytornász, mozgásterapeuta

Hírek

Viszlát, müzliszelet! Ezért lett tiltólistás több allergén is a menzán

Viszlát, müzliszelet! Ezért lett tiltólistás több allergén is a menzán

2025 februárjától kizárólag olyan ételek készülhetnek a közétkeztetésben, amelyeknél nem használtak diót, mogyorót vagy a szezámmagot. Dr. Balogh Ádám, az Allergiaközpont csecsemő- és gyermekgyógyásza, allergológusa foglalta össze az anafilaktogén allergénekkel kapcsolatos tudnivalókat, és mutatott rá annak jelentőségére, hogy a közoktatási intézmények menzáján többé nem kell tartani a véletlen diétahiba okozta akár életveszélyes következményétől.

További részletek
Az allergénspecifikus immunterápiával megálljt parancsolhatunk az asztmának is

Az allergénspecifikus immunterápiával megálljt parancsolhatunk az asztmának is

Az allergénspecifikus immunterápia jelentős mértékben csökkentheti az allergiás betegségben szenvedő gyermekek tüneteit és javíthatja életminőségüket. Bizonyítottnak vehető az is, hogy az immunrendszer tisztított allergénkivonatokkal történő „edzése” megelőzheti a szénanátha asztmává alakulását – mondja dr. Mezei Györgyi, az Allergiaközpont gyermektüdőgyógyásza, allergológus és klinikai immunológus szakembere, aki szerint a személyre szabott allergénspecifikus immunterápia forradalmasíthatja az allergiás gyermekek kezelését is.

További részletek

Orvos válaszol

Kérdését itt teheti fel

SPECIALIZÁLT KÖZPONTOK